Önbizalom hiány

2010 november 6. | Szerző:

 Hát igen ez normális. Kövérnek és löttyedtnek érzem magam. Azért, mert ilyenkor az ember úgy érzi, nem elég vonzó ahhoz, hogy visszalájkolják.

Holnap is a végelgyengülésig úszok, mert legalább, 1. elfáradok, 2. szeretek úszni, 3. legalább kicsit rendes nőnek érzem magam, aki tesz valamit az alakjáért.  

Olyan klassz lenne elhinni, hogy nincs is baj, csak most nem volt lóvéja és ideje sem eljönni sörözni. És jó lenne hinni benne, hogy maj jelentkezik a jövőhéten. Talán és is kb. a jövőhét közepére meggyógyulok. És ki is gyógyulok az Angyalból is. És úgy tekintek majd rá, mint eddig: egy kedves fiatal srácra. 

Címkék:

Meg kell gyógyulnom

2010 november 5. | Szerző:

 Tehát szerelmi bánat gyötör.

Tünetek: nem bírok aludni, nem bírok enni és állandóan rá gondolok, vele szeretnék lenni. 

Szerencsére alapjáraton vonzódom az érzelemmentes élethez.

Utána olvastam a neten. A mozgás jót tesz. Most bár sajnos altatóval, de elmegyek aludni. reggel viszont elmegyek úszni. Addig úszom majd amíg csak bírok. És szaunázok is. Őrülten kifárasztom magam, és tudom, hogy jobb lesz. legalább fáradt és éhes leszek és talán kirángatom magam ebből az egészből. Jelen pillanatban sírógörcsöm lenne. De sebaj. Meggyógyítom magam. És szépen elfelejtem Angyalt. 

Vagy legalábbis a vele kapcsolatos érzéseket! Meg kell magamnak tiltanom az ábrándozást. Neki nem jött a szikra és kész. Nekem jött, és tudom, hogy nem csal a szívem. Tudom, hogy nagyon jó lenne. Persze csak egy baráti sörözést mondott, le, de tudom ez visszautasítás volt. 

Értéktelennek, csúnyának tartom magam. Nincs semmi vonzerőm, nem vagyok szexis és igazából nem is lehet belém zúgni..

Túl kell élnem ezt az időt. Megyek is sportolni. Addig hajtom magam, amíg elég jó nő leszek, hogy megtetszem valakinek. Angyalt azóta nem keresem. Semmi kommunikáció. ha akar, majd rámchatel. Valószínű nem fog, merthogy bizony átlát rajtam, és érzi én már nem csak barátként tekintek rá….     

Címkék:

Nah mostmár tényleg a betegség

2010 november 5. | Szerző:

 Szóval, megintcsak nagyon jól éreztem magam vele!

másnap átgondoltan és higgadtan körbejártam a témát. vajon beteges -e, hogy egy nálam fiatalabb pasi tetszik. ciki -e ez. Sikerült meggyőződnöm arról, hogy az nem gáz.  

Mivel, tudom, milyen jól nevelt az Angyal (ezt a becenevet adtam neki) és tudom, hogy szűz jelű, tehát visszahúzódó, ezért azt képzeltem, hogy csak fél egy kicsit, de jelentek neki valamit. azt képzeltem, hogy megmozdult benne is valami.

Nah tegnap végül is lemondta a sörözést, amit persze én kezdeményeztem. felismertem az igazságot. szart sem akar tőlem. Tényleg csupán barátkozik. azt viszont megérezte, hogy én egészen másképp látom őt, mint eddig. ez most szerdán történt .3 órát chateletünk. 

a lényeg és a tények: Szerelmes vagyok. Angyal nem viszonozza. 

Rosszul érzem:magam nincs étvágyam, nem bírok aludni, és borozgatok. Állandóan róla beszélek.kizárólag   a munka, vagy egyéb fontos dolog vonja el a figyelmem. az üresjárataimat, pl. BKV-n utazást, mindig a fájdalmas sóvárgásom tölti ki, mert szeretnék megint a közelében lenni. 

    

Címkék:

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!